Vásárhelyi László Táncszínpad: Bem Táncegyüttes és Zalai Táncegyüttes
február 16., 19:00
A teljes anyag elérhető a Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban
A Vásárhelyi László Táncszínpad vendégei amatőr, vagyis öntevékeny formában működő táncegyüttesek – az általuk bemutatott produkciók azonban a színpadi néptánc izgalmas, sokszor kísérletező, új látásmódot megjelenítő remekművei. Immár hagyomány, hogy a nagy országos fesztiválok egyik különdíja a Hagyományok Háza meghívása budapesti székházába. A 2012-es Zalai Kamaratánc Fesztiválon így kapott meghívást a Zalai Táncegyüttes, amelyet 2013 februárjában láthatunk, és a Szellő Néptáncegyüttes (Kóstelek), amelynek Gyimesből hozzánk utazó tagjait 2013 tavaszán. Melléjük olyan budapesti együtteseket hívunk, amelyek a Magyar Állami Népi Együttes rendszeres helyettesítői, februárban így a Bem Táncegyüttes mutatja be az Égiek és Földiek című műsorát.
A budapesti Bem Táncegyüttes Vásárhelyi László és Dr. Osskó Endréné vezetésével 1975-ben alakult meg a lengyel–magyar Bem együttes feloszlásakor a magyar táncok előadására, továbbvitelére. A Bem Folklór Egyesület által fenntartott társulatban három korcsoportban folyik a munka, a táncosok létszáma összesen 120 fő. Az egyesület célja, hogy ápolja, terjessze, bemutassa a néptáncos és a népművészeti hagyományokat.
Az együttes számos hazai és nemzetközi fesztiválon ért el sikereket, Európa több országában megfordult, a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán többszörösen Kiválóan Minősült helyezést ért el. Az együttes művészeti vezetője Kis István és Kis-Demeter Erika néptáncpedagógusok.
Bem Táncegyüttes: Égiek és Földiek
Muzsikál: Gázsa Zenekar: Papp István Gázsa, Árendás Péter, Szabó Dániel, Liber Róbert
Énekel: Szórádi Rózália és Pőcze Gyöngyi
Viselettervező: Körtvélyesi Anna
Művészeti munkatársak: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Gyöngyvér
Rendező–koreográfus: Kis-Demeter Erika és Kis István
A műsorban tyukodi, nagyecsedi, bonchidai magyar és román, korondi és pálpataki táncok láthatók.