A FUR kutatásai szerint az úti célok tekintetében idén sem várhatóak nagy változások. Azaz az előző évekhez hasonlóan, az utazások harmada idén is belföldön, harmada a Földközi-tengeri országokban realizálódik, a harmadik harmadon pedig a többi ország osztozik. A legfontosabb úti célok tekintetében Németország 2013-ban is 30%-kal áll az élen, majd Spanyolország, Olaszország, Törökország és Ausztria következik. A számítások szerint az utazások csaknem kétharmada ebbe az öt országba irányul. Bár a megkérdezések alapján 2013-ban a Földközi-tenger vidéke, Skandinávia és a tengeren túli célok rendelkeznek a legnagyobb növekedési potenciállal, a lehetőség valójában valamennyi ország számára adott. Ez azzal magyarázható, hogy Németországban a széles turisztikai kínálat révén egyre jobban kitágul a világ. Következésképpen az egy adott desztinációhoz hűséges utazót felváltja az új helyekre is kíváncsi német turista, azaz a “multiopcionális” vendég, aki egyszerre több országot is szívesen meglátogatna...
A teljes anyag elérhető a Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban